2013. május 5., vasárnap

Ekler fánk








Nyilván már mindenki járt úgy, hogy nem sikerült elkészíteni egy kiszemelt receptet. No, most én is így jártam. Sok minden közrejátszott. Mérges voltam ugyan, de mindenféleképpen ezt akartam elkészíteni (merthogy Férj ezt evett volna) így ismét nekiálltam. Tulajdonképpen kicsit magamnak köszönhetem, mert nagyon követtem a receptet, mint egy tapasztalatlan, először sütő, ráadásul nem is értem, miért nem a már elkészített Képviselőfánk tésztámat használtam.

Az első probléma akkor volt, amikor a recept szerint megadott tojás mennyisége nekem sem volt elég, nagyon olajos maradt a tészta, bááár az igaz, hogy az elkészítő is tett bele még egy plusz tojást (mint utóbb kiderült, na jó, a videót csak később néztem meg :D), úgyhogy került bele még egy tojás, így már jó lett a tészta. 
Aztán nem sütöttem meg eléggé, így összeesett az első tepsinyi, pont amelyik az Ekler lett volna + szerintem a megadott hőfok sem volt neki elég, na, mindegy, visszatettem a sütőbe és sütöttem még rajta, persze így már nem volt az igazi...

DE! Csak azért is, még egyszer elkészítettem ezt a tésztát is: jelentem valóban működik a plusz tojással! :)

A tészta hozzávalói:
  • 7 db. egész tojás
  • 20 dkg. liszt
  • 2 dl. olaj
  • 2 dl. víz
  • csipet só
  • csipet cukor

Elkészítés:
Tegyük fel forrni az olajat, a vizet a sóval és a cukorral. Ha felforrt keverjük bele a lisztet és hevítsük tovább, folyamatos keverés mellett, míg el nem válik az edény oldalától.
Ekkor robotgép segítségével egyenként keverjük bele a tojásokat, és keverjük simára a masszát.
Nyomózsák segítségével, szilikonos sütőpapírra nyomjuk.
 

Éééés, újráztam a tésztát, a sajátommal is, így kis Ekler fánkocskák (is) készültek, és néhány Képviselőfánk is lett a másik tésztából, ami kiderült, hogy végül is jó, ha a kellő számú tojás kerül bele + a megfelelő hőfokon sütjük megfelelő ideig. :P
Így, hogy végül ennyi lett belőle kerestem hát hozzá, olyan krémet ami mennyiségileg kellett hozzá. :)))


Ilyenek lettek, egyik- másik kicsit nyomi. :)


A tésztát  200 C fokon sütöttem kb. 25- 30 percig, úgy döntöttem, inkább picit "túlsütöm" legyen inkább barna, mint hogy ne süljön át, vagy összeessen. :)
Kézzel kicsit lespricceltem a fánkokat, és a sütőbe is spricceltem egy kis vizet. A sütőt nem nyitottam ki legalább 20 percig.
Ezt a technikát, valamint a krém, és a hab receptjét Vikitől hoztam. Köszi Viki!!



Hozzávalók:


A krémhez:
  • 5 tojás 
  • 10 dkg. xilit (cukor)
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 3 cs. vaníliás puding
  • 1 l. + 3 dl. tej.


Elkészítés:

Az 1 liter tejet feltesszük főni.
Egy tálba tesszük a cukor felét, a vaníliás cukrot, a tojás sárgáját, a pudingokat, majd felöntjük a 3 dl. tejjel, és csomómentesre keverjük. A meleg tejhez csorgatjuk és sűrűre főzzük.
Felverjük a tojások fehérjét, a másik rész cukorral, és úgy még forrón hozzákeverjük a krémhez. Óvatosan, maradjon levegős.
Kihűtjük de közben többször megkeverjük.



A csokis habhoz:
  • 10 dkg. tejcsokoládé
  • 3 dl. tejszín
  • 1-2 ek. xilit (cukor)
+kb. 5- 6 dkg. csoki a tetejére.
 


Elkészítés:

A cukrot a tejszínnel felforraljuk, majd beletördeljük a csokoládét, elkeverjük míg szép sima nem lesz.
Kihűtjük, többször átkeverjük közben, majd felverjük a habot és hűtőbe tesszük.

A habot így még nem készítettem így le kell írjam, hogy kell hozzá némi idő, míg felverődik. Aztán csak óvatosan, figyelve, nehogy aztán csokis vaj legyen belőle. :) Nekem nem lett elég a hab, így készítettem még fehér habot, és némi kakaós habot is: felvertem 4 dl. növényi tejszínt. Elfeleztem és az egyik felébe beleszitáltam 2 ek. kakaót.



A fánk összeállítása: 

A fánkokat egy éles késsel kettévágjuk, pontosabban a tetejét levágjuk.
A habzsákba csillagcsövet teszünk, és minden fánkot megtöltünk a krémmel.
Egy másik habzsákot megtöltjük a tejszínhabbal és a krémre nyomunk belőle.
Rátesszük a fánk kalapját.
Megolvasztjuk a csokoládét és megcsíkozzuk vele a tetejüket.


Ennyi lenne. :)

Készült Ekler- fánk formájú képviselőfánk is. :)




Ezt a három darabot pedig inkább bedobozoltam. :)


 




De! Minden jó, ha vége jó! Finomak lettek, és mind elfogytak! :)






25 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek lettek! Nem tudom, te melyiket látod nyominak, szerintem mind nagyon szép! nyami-nyami-nyami! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Ott vannak ám a nyomik pont a nyomi felirat felett! :))) Na, persze a nyomik is nyamik voltak! :)

      Törlés
  2. Csodásak! Nem is tudom melyiket válasszam... :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörűek lettek a sok kaland után! Nagyon ügyes és kitartó vagy, csillagos ötös Neked:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Tudod, muszáj kitartónak lenni, mert másképp nem sikerülnek a dolgok! :)

      Törlés
  4. Na látod én ennek neki sem fogtam volna:) Csak csodálom aki ilyen ügyes:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó, ez sikerülne Neked is! Nem ügyesség kérdése. :)

      Törlés
  5. Nagyon-nagyon szépek, igazán guszták! :) Le a kalappal a kitartásod előtt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon finomak voltak! :)

      Törlés
  6. Aj, de csodásak lettek! Tudnék most fogyasztani belőlük! :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon etették ám magukat egymás után! Köszi! :)

      Törlés
  7. Először nem is értettem a leírást: mi nem sikerült amikor olyan szépek a képen? Aztán, ahaaaa...újráztál! Le a kalappal a kitartásod előtt hiszen másodjára tökéletesek lettek, szerintem! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Másodjára már nekem is jobban tetszettek. :) Csak az addig vezető út volt kissé rögös. :)))

      Törlés
  8. Nagyon szépek lettek:))

    Kedves blog kollegina!
    Te vagy a blog szülinapi nyereményem nyertese, Gratulálok!!!
    Várom a címed e-mailben:))

    VálaszTörlés
  9. Nyominak is elfogadnám, húúú annnyira jól néznek ki!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Tücsi! Azért a nyomik is finomak voltak ám! :)

      Törlés
  10. A csokisból kérek :) ezer éve nem ettem!

    VálaszTörlés
  11. Ó, hát azért ezek az utolsó fotók nagyon-nagyon guszták ám!! Ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  12. Márti, Gabriella!
    Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jól néznek ki!!! Most igazán be tudnék kapni belőle egyet :))))

    VálaszTörlés
  14. Remélem, minden rendben veletek, rég jelentkeztél! :)

    VálaszTörlés