2012. augusztus 22., szerda

Sonkás kocka




Mikor megláttam Aledánál rögtön megfogott ez a sós gyönyörűség! :) Épp aktuális volt, hogy kipróbáljam, mert apósom szülinapjára voltunk hivatalosak, aki nem szereti az édességet! :) Tavaly készítettem egy sós tortát, nagyon finom volt, idén is elkészült (ez volt a kérés), plusz mellé gondoltam még kipróbálni ezt a sütit. :)



Hozzávalók:

A sós piskótához:
  • 9 tojás, 
  • 9 ek. olaj
  • 9 ek. liszt
  • 1 kk. sütőpor

A töltelékhez:
  • 30 dkg. tehéntúró
  • 20 dkg. fetasajt
  • 1-2 ek. tejföl
  • 15 dkg. sonka
  • 1 kaliforniai paprika
  • petrezselyem levél
  • fehérbors.


 
Elkészítése:  

Egy kisebb méretű (16x26 -os) tepsiben, 3 lapot sütünk a piskóta hozzávalóiból.
Egy laphoz 3 tojás fehérjét kemény habbá verünk. Három tojás sárgáját kikavarunk egy csipet sóval és 3 evőkanál olajjal, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabba és belekeverünk egy csipet sütőporral elkevert 3 evőkanál lisztet.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 10-15 perc alatt megsütjük.
A krémhez a fetasajtot villával összetörjük, hozzákeverjük a tehéntúrót és annyi tejfölt, hogy kenhető, de nem híg  krémet kapjunk.
A sonkát és a paprikát apró kockákra, a petrezselymet apróra vágjuk és belekeverjük a krémbe, fehér borssal ízesítjük, ha még szükséges, sózzuk.
A kihűlt lapokat vastagon lekenjük és jól lehűtjük.
Tálalás előtt kockára vagy téglalap alakúra vágjuk, kevés paprikával és petrezselyem levéllel díszítjük.








Néhány kép az idei tortáról:









12 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett mindkettő ! Örülök, h hasznodra vált.:)

    VálaszTörlés
  2. Klassz ez a torta! Én is csípek minden ilyesmi sósságot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Örülök, hogy itt vagy ismét! :))) Köszi! :)

      Törlés
  3. Nagyon guszta kis falatok lettek, és a torta is gyönyörű! :)

    VálaszTörlés
  4. Csodaszép kis kockák, de a torta se semmi:) Ezt ki kell próbálnom, annyira szépek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Nem fogod megbánni! A torta isteni finom, bár tortaként elsőre kissé furcsa volt, hogy sós. :)))

      Törlés
  5. Nagyon kívánatos nálad is ez a kocka, de a torta is csodálatos!! :)

    VálaszTörlés
  6. Nahát, nagyon szép az a sós torta! A sonkás kockát már Aledánál is kinéztem, de még nem került sor rá. A tied is csábító ám:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gerdi! :) Valódi pasi torta, már persze, ha az illető pasi a sós dolgokat szereti csak! :))) A sós süti is ajándékba ment, azért nálunk az édes a nyerő!! Nagyon megörültem, mikor nemsokkal apósom szülinapja előtt rábukkantam! :D

      Törlés