2012. március 17., szombat

Mekis forró almástáska



Bevallom őszintén, fogalmam sincs, hogy az eredeti milyen, de ezt érdemes volt kipróbálni, mert nagyon finom. :) 
A receptet Csiperke blogjáról hoztam. Köszönöm! :)


Hozzávalók:
  • 25 dkg. liszt
  • 5 ek. olvasztott margarin
  • 12 ek. víz
  • fél kk. só

A töltelékhez:
  • 2 nagyobb alma
  • 1 ek. citromlé
  • kevés citromhéj
  • 1 dl. víz
  • 4 ek. cukor (nálam 3,5 ek. fruktóz)
  • 1 ek. főzős vaníliás pudingpor
  • 1/2 kk. fahéj
  •  olaj a sütéshez.

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk, és folpackba csomagolva a hűtőbe tesszük egy órára.
Az almát apró kockákra vágjuk, meglocsoljuk a citromlével, megszórjuk a fruktózzal, a fahéjjal, és egy kevés citromhéjat is reszelünk rá. 
Összekeverjük, ráöntjük a vizet, és feltesszük főni.
Forrás után egy percig főzzük. 
Egy evőkanál pudingport kikeverünk kevés vízzel, és hozzákeverjük az almához.
Még egy fél percig főzzük ezután, majd kihűtjük. 
A tésztát kivesszük a hűtőből, és 8 egyenlő részre vágjuk.
Egészen vékony téglalap alakra nyújtjuk őket, majd egy evőkanál tölteléket halmozunk az egyik felére, a másik felét ráhajtjuk, és a széleket egy kicsit felsodorjuk.
Forró olajban néhány perc alatt mindkét felüket aranybarnára sütjük.
Érdemes sütés közben forgatni, hogy egyenletesen süljön.






Jó étvágyat! :)

18 megjegyzés:

  1. Én sem tudom milyen a Mekis de ez mennyeien néz ki! Úgy beleharapnék! És egyszerű is!

    VálaszTörlés
  2. Nekem sincs összehasonlítási alapom, de a tied szuper jól néz ki! Könnyed és finom! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem van alapom összehasonlítani, a mekiset imádom! :) És igen, pontosan ilyen, azzal a különbséggel, hogy ők keményítőbe hempergetik a betöltött pitéket és lefagyasztják. Majd fagyottan teszik forró olajba 3 percre. A tészta átsül, a közepe épp felenged (annak nincs szüksége sülésre), és a külseje buborékos-ropogós. Egyszer próbáld úgy ki! :)) Egyébként nagyon guszta, ügyi vagy! :)

    VálaszTörlés
  4. Emi!
    Köszi! Nagyon egyszerű és nagyon finom. :)

    Hankka!
    Köszi! :)

    Dina!
    Köszi szépen!! :) A tippet pedig külön is köszönöm, legközelebb kipróbálom úgyis ahogy írtad. :)

    VálaszTörlés
  5. Én imádom a mekiset is sajnos...:) Már kinéztem én is Csiperkénél, de így, hogy nálad megint ilyen fantasztikusan néznek ki, azt hiszem nekem is el kell készítenem!

    VálaszTörlés
  6. Bevallom, Én ettem egyszer (már nagyon régen) Mekis almást és nekem nagyon nem jött be. A barátnőmnek viszont nagy kedvenc, odavan a Mekis almásért, sőt, rajong érte - szörnyűlködöm is néha ezen... nem, nem azért, mert Mekis, mert Én igenis szeretem némelyik Mekis kaját, de az almásuk pont nem az Én esetem.
    A lényeg, hogy a fogom ajánlani a b.nőmnek ezt nálad, mert szuperül néz ki! :)

    VálaszTörlés
  7. Lilla!
    Kíváncsi leszek a véleményedre, Neked legalább van összehasonlítási alapod. :)))

    Gabriella!
    Ó, én is szeretem leginkább a Big Mac-et, és a fagyijukat, de csak nagyon ritkán engedjük meg magunknak. :)

    VálaszTörlés
  8. Ezt mindenképp kipróbálom. A férjem egyik kedvence a mekiben, mindig mondta hogy készítsek valami olyasmit hát most megkapja :)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!Nekem van osszehasonlitasi alapom.Az elottem szolokhoz kepest,sajnos nekem mas a velemenyem!A Mekis,nagyon nagyon finom,viszont ez...,messzemenoleg meg meg sem kozeliti,legalabbis a teszta.Teleszivta magat olajjal,borzalmas rossz lett,az ize sem olyan!Nem tudom,hogy ki talalja ki ezeket a megkozelitoleg sem hasonlo recepteket,de az egy biztos,hogy en soha tobbet nem sutok,ilyen netre feltett receptek utan!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó!
      Sajnálom, hogy negatív tapasztalatod lett a recept kipróbálásával!
      Azóta már én is teszteltem az "eredetit", nekem meg az nem jött be...
      Tapasztalat, hogy ritka az a netre feltett recept ami mindenkinek egyformán, vagy esetleg egyformán és tökéletesre sikerül! Azért ne add fel! :)
      ... egyik kedvenc mondásommal búcsúznék Tőled: Soha ne mondd, hogy soha! Legyen szép napod!! :)

      Törlés
  10. na, most elbizonytalanodtam...:(

    VálaszTörlés
  11. Nekem sem sikerült a tészta recept, inkább hasonlít a gyros vagy tortilla ízére, mintsem a mekis almás pitéjéhez. Nekem nagy csalódás volt. De talán kipróbálom hogy lefagyasztom és ugy rakom a forró olajba

    VálaszTörlés
  12. Én megcsináltam isteni lett. Szerintem hasonlít a mekisre.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dorottya!
      Köszönöm a visszajelzésed!! Nagyon örülök, hogy sikerült! :)

      Törlés
  13. Szerintem is jó csak egy kicsit több töltelék kell bele:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!
      Köszönöm a visszajelzést! :) A töltelék mennyiségén lehet változtatni! :)

      Törlés