2012. január 18., szerda

Fehér kenyér, ismét egyszerűen :)



Merthogy már van fenn egy egyszerű fehér kenyér
Ez egy másik recept, mióta lementettem motoszkál a fejemben, hogy megsütöm. :) Viki konyhájából hoztam a receptet. Én csak egyet sütöttem, gyorsan vacsorára, tehát a nála lévő hozzávalókat feleztem így is írom ide. Nagyon finom lett.


Hozzávalók:

  • 2,5 dl. víz
  • 1,5 nagy ek.  joghurt
  • 2,5 dkg. étolaj
  • 1 dkg. só
  • 1/2 mk. cukor
  • 2 dkg. élesztő
  • 1 ek. burgonyapehely (elhagyható)
  • 1/2 ek. tejpor (ez is elhagyható)
  • 50 dkg. liszt.

Elkészítése:

A vizet, a joghurtot, az olajat a kenyérdagasztó edényébe tettem, majd a száraz anyagokat rákanalaztam. Legtetejére az élesztőt rámorzsoltam. Megdagasztattam a géppel.
Ezután egy kiolajozott tálban 50 percig kelesztettem, majd megformáztam és beletettem a sütőformába, amit sütőzacskóba húztam(formástul, kenyerestül) és így kelesztettem további 45 percig.
Ekkor bevagdostam és előmelegítettem a  sütőt 200 fokra.
Kb. 15 perc elég volt ahhoz, hogy a tészta is szépen szétnyíljon a bevágásnál, és a sütő is felmelegedjen.
10 percig 200 fokon, majd 180 fokon további 25 percig sütöttem.
Amikor kisült, hideg vízzel lespricceltem.

Közvetlenül sütés előtt tepsibe tettem zacsistól- formástól a kenyérkét, és úgy toltam be a sütőbe. Előtte ugyanis tepsi nélkül tettem, és a zacskó megolvadt a rácstól, ami miatt kilyukadt, és le kellett cserélnem a zacskót. :(
Letakartam konyharuhával miközben hűlt. Puha héjú lett. 
Majd alig vártuk, hogy kihűljön...legalább egy kicsit. :)






Jó étvágyat! :)

13 megjegyzés:

  1. Csilla! Ez tényleg egyszerű, és szép is. Kekeckedem a gondolattal én is már egy ideje, hogy süssek kenyeret.
    Kérdésem annyi lenne, hogy a sütő zacsi végig a formán marad?
    Bocsi ha értetlen vagyok :$

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett a kenyered! Kifogom próbálni legközelebb!
    Nézzél már be hozzám szeretnék egy díjat adni neked!

    VálaszTörlés
  3. én még sosem sütöttem kenyeret, pedig rég tervezem, ez a tied csodaszép lett:)

    VálaszTörlés
  4. Finom fehér kenyérke, nagyon guszta, szép a szerkezete is! :)

    VálaszTörlés
  5. Ez egy nagyon finom fehér kenyérke, de nagyon beleharapnék,főleg a héjába. Megpróbálnék én is egy ilyen szép, finom kenyeret sütni! Ügyes vagy:)) Vittem a receptet!! Köszi!!

    VálaszTörlés
  6. Maryenne!
    Köszönöm! :)

    Tündi!
    Egyszerű bizony. A sütőzacsi igen, végig a formán marad, majd sütés előtt zacsistól- formástól tepsibe ettem, és úgy toltam be a sütőbe, bocsi ezt csak azért írom ilyen szájbarágósan, mert én anélkül tettem,- mármint tepsi nélkül- a sütőbe, meg is olvadt a rácstól a zacskó, le kellett cserélnem róla a zacsit, ami kicsit nem esett jól a tésztának, mert picit összeesett. Huhh, remél érthető, ezt beírom majd fölülre is. :)

    Éva!
    Köszönöm szépen, jövök! :)

    Kati!
    Köszönöm, pedig nem is lett annyira szép, mint Vikié fentebb részleteztem, hogy miért. De működik a dolog, és kenyérhez képest gyorsan megvan. :)

    Hankka!
    Köszi! :)

    Tücsi!
    Köszi, ennek inkább puha lett a héja, nem ropogós, de attól függetlenül, tényleg jó volt beleharapni. :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Csilla a választ, és az instrukciót is. Igen érthető, de nem érzem szájba rágósnak;) Hamarosan neki veselkedem én is...

    VálaszTörlés
  8. Na csak hozza azokat a kenyér recepteket, én meg majd lopkodom őket!))

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörü a kenyered, nagyon finom a joghurt hozzá adással! A tejporrol is már hallottam, de a burgonya pehely hozzá adással nem. Gondolom jók azok is. A kenyér formája is nagyon guszta, és finom:DDD

    VálaszTörlés