2013. január 27., vasárnap

Kókuszkocka




Van már egy Mézes kókuszkocka recept a blogomon, de én a nagymamámtól sima piskótával tanultam, és így is szoktam inkább készíteni. A mázhoz másfélszeres mennyiséget készítettem, mert tapasztalatból tudom, hogy ennyi kell egy nyolc tojásos vizes piskótához, a hozzávalókat már így is írom be. :) Nyolc tojásból egy nagy tepsinyi piskóta lesz.
 

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 8 tojás
  • 8 ek. víz
  • 16. ek. cukor (fele xilit)
  • 16 ek. liszt
  • 1 cs. sütőpor.

A csokimázhoz:
  • 37 dkg. cukor (fele xilit)
  • 4,5 ek. kakaó
  • 15 dkg. margarin
  • 3 tk. liszt
  • 4,5 dl. tej.

A forgatáshoz:
  • 25 dkg. kókuszreszelék.



Elkészítés:

Előmelegítem a sütőt 170 C fokra.
Szétválasztom a tojásokat, a fehérjéből kemény habot verek. A sárgáját a cukorral és a vízzel habosra keverem, majd belevegyítem a lisztet és a sütőport, és óvatosan a habot is.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, és kb. fél óra alatt megsütöm. Tűpróba!
Én az első 20 percben sohasem nyitom ki a sütő ajtaját!
A megsült piskótát kihűtöm, majd felkockázom.
A máz hozzávalóiból, állandó keverés mellett, nem túl sűrű krémet főzök, ami annyit jelent, hogy csak néhányat rottyantok rajta.
Ha mégis sűrűnek gondolom, kevés tejet szoktam hozzá önteni. (Előfordul, hogy félúton a mártogatásnál felmelegítem a mázat).
A piskótaszeleteket belemártom a forró krémbe, majd kókuszreszelékben megforgatom.





6 megjegyzés:

  1. Imádom ezt a sütit. Régebb minden alkalommal ez volt nálunk, de már nagyon rég elfelejtettük. Most elő fogom venni. Köszi, hogy eszembe juttattad.
    A tiéd gyönyörű lett. Egyébként mi is sima piskótából készítettük.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk inkább a mézes tésztájú van előnyben, de csodaszép belülről a piskótával készítve is! :) Nagyon finom lehet így is! :)

    VálaszTörlés
  3. Én eddig csak a mézes lapot készítettem így, de el tudom képzelni, milyen finom lehet piskótából! Puhább és gondolom több csokimázt szív magába. Most azon töröm a fejem, mikor is készítsem el. Mihamarabb szeretném:-)

    VálaszTörlés
  4. Én is sima piskótából készítem, és nagyon finom. :)
    Azt hiszem, bátran állíthatóm, hogy a család kedvenc sütije. :)
    Nagyon guszták a te kockáid.

    VálaszTörlés
  5. Nálunk is kedvenc süti, régebben gyakrabban készítettem és mind a két tészta változatot.
    A tésztája csuda szép.:))

    VálaszTörlés
  6. Martinelli!
    Köszi! Örülök, hogy eszedbe juttattam. :) Jó sütögetést, finom. :)

    Hankka!
    Nagyon finom, így is- úgy is. :)

    Gerdi!
    Igen, tocsog a csokiban. :)

    Okki!
    Köszi szépen! :)

    Tücsi!
    Köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés