2012. február 29., szerda

Kubai kenyér

Több helyen is megcsodáltam már, ezt az egyszerű, de annál nagyszerűbb kenyeret. :) Először Trollanyunál, aztán, Mártinál, és eljutottam Mágihoz is.
Szóltam Barátnémnak is, hogy nézze meg, és süsse meg, mert tutira sikerül, azt mondta, hogy azért megvárja, hogy előbb én. :))) 
Akkor figyelj!, mutatom :D 
Most ilyen lett, de a következő szebb lesz, mert lesz következő! :)







Hozzávalók:
  • 50 dkg. liszt (nálam 30 dkg. sima + 20 dkg. rétes)
  • 2 tk. só
  • 1 tk. cukor
  • 2,5 dkg. friss élesztő
  • 3 dl. forró víz
  • 4-5 ek. tetszés szerinti magkeverék

Elkészítés: 

A hozzávalókat -a víz kivételével- beleraktam a dagasztógép táljába, és kicsit összekevertem. 
Hozzáöntöttem a forró vizet, és dagasztottam amíg össze nem állt.
Megformáztam, sütőpapíros tepsire raktam, és meleg helyen letakarva, hagytam kelni 20 percet. 
A tetejét bemetszettem és hideg sütőbe tettem, 200 fokon, 45 percig sütöttem.
A sütő aljába tettem egy tepsibe vizet.

Nekem kissé nehezen állt össze a tészta, jócskán kellett forgatni+ tettem hozzá kb. 3 ek. lisztet is.
Mag nem került se rá, se bele. 
Jó alaposan be kell metszeni, és akkor remélhetőleg nem reped szét, mint nálam. Nem volt túl hideg a sütőm, mert előtte sütöttem benne, és nem volt időm kihűteni teljesen, de így is működött.




2012. február 26., vasárnap

Sós rúd perectésztából :)




Rájöttem ám, hogy mi a kelt tészta kívánás oka! :))) Nemrég nyílt egy pékség nálunk, és minden nap munkába menet kénytelen vagyok elmenni mellette. Persze jártam már benn is egyszer- kétszer, de az illatok... 
Van egy Sós négyes nevezetű pékáru, amit amikor megkóstoltam egyből a perec, az a békebeli (nem száraz) jutott eszembe róla. Aki járt úgy 30 éve kb. (na, azért most hogy ezt leírtam, kicsit ledöbbentem,. de rég voltam gyerek... ) a Városligetben, Állatkert, Vidámpark környékén Pesten tudja miről beszélek. :D
Mindez akkor lett világos számomra, amikor a neten bolyongva Maxnál megpillantottam ezeket a rudakat. Elvesztem! :)  
Aztán még egy gyors mustra ChefVikinél is, és neki is álltam. Kicsid ducibbak lettek, mint szerettem volna, nem teljesen az az íz jött vissza, de kit érdekel ez most?
Nagyon finom... volt. 
Nem teljesen két óra alatt, nem hogy elkészült, de el is fogyott. :)


Hozzávalók:
  • 70 ml. olaj
  • 2,5 dl. tej
  • 50 dkg. liszt
  • 1 ek. cukor
  • 1/2 ek. só
  • 2,5 dkg. élesztő

A tetejére a sós máz:
  • 2 ek. liszt
  • 1 ek. só
  • annyi víz, hogy palacsintasűrűségű masszát kapjunk 

Elkészítés:
 
A hozzávalókból tésztát dagasztunk, kelesztjük kb. 40 percig.
Ha megkelt, lisztezett munkalapra borítjuk, 20 egyenlő nagyságú darabra vágjuk. 
A darabokból ujjnyi-kisujjnyi vékony hosszú hurkákat sodrunk, négyesével egymás mellé pakoljuk a sütőpapírral borított tepsibe.
Lekenjük felvert tojással, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük.
Közben a sós kence hozzávalóit összekeverjük. 
Azon forrón, ahogy kivettük a pereceket a sütőből, kanállal megcsurgatjuk őket, így "ráköt" a tetejére.






Jó étvágyat! :)

Bounty brownie



Gyors, csokis, kókuszos, fincsi! :)))
A receptet a NoSalty- n találtam. Nálunk cukor helyett fruktózzal készült.

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 10 dkg. étcsokoládé
  • 10 dkg. liszt
  • 1/2 tk. sütőpor
  • 2 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 1/2 cs. vaníliás cukor
  • 9 dkg. fruktóz (10 dkg. cukor)
  • 2 tojás
  • 1 dl. napraforgó olaj
  • 1/2 dl. feketekávé
Tölteléknek:
  • 10 dkg. kókuszreszelék
  • 3 dkg. fruktóz (5 dkg. cukor)
  • 1/2 cs. vaníliás cukor
  • 1 tojás
  • 2 ek. tejföl.
Elkészítés:

Elkészítjük a tölteléket, a tojást a tejföllel és a cukorral jól elkeverünk, és hozzáadjuk a kókuszreszeléket meg a vaníliás cukrot.

Kivajazunk egy kerek (20-22 cm-es) tortaformát, vagy egy kisméretű tepsit. 

A sütőt előmelegítjük 190 C fokra.
A csokit kis darabokra vágjuk.
A lisztbe keverjük a sütőport, a kétféle cukrot, a kakaóport és a csokit.
Egy másik tálban elhabarjuk a tojásokat, és jól összevegyítjük az olajjal és a kávéval.
Hozzáadjuk a lisztes keveréket, és gyorsan összekeverjük.
A tészta felét a tortaformába simítjuk. 

Erre halmozzuk a kókuszos masszát, és finoman elegyengetjük. 
A tetejére kerül a tészta másik fele, azt is egyenletesen elkenjük. ( kissé pepecselős munka, mert mindkét massza elég sűrű.)
Mehet a sütőbe. 

Semmiképp se süssük 20 percnél tovább, mert elveszti krémes jellegét!
Langyosan már szeletelhetjük is, talán ekkor a legfinomabb.





 

2012. február 25., szombat

Áfonyás- zabpelyhes keksz




Még karácsony előtt vettem egy csomag aszalt áfonyát. Azóta várt a szekrényben a sorsára. A neten keresgélve Trinity oldalán rá is bukkantam a nekünk való receptre.
Két legyet ütöttem egy csapásra, elhasználtam a felét az áfonyának, és megtöltöttem a kekszes dobozt. :)
Barnacukrot és mogyorót ír hozzá, nálunk simával készült és dióval.


Hozzávalók:
  • 15 dkg. vaj
  • 15 dkg. cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 3 ek. tejföl
  • 1,5 tk. sütőpor
  • 18 dkg. zabpehely
  • 12 dkg. liszt
  • 12 dkg. őrölt dió
  • 10 aszalt áfonya
  • csipet só.

Elkészítés:

A tojássárgáját keverjük össze a cukorral és a puha vajjal, a tejföllel, majd adjuk hozzá a száraz alkotórészeket. 
Egynemű masszává dolgozzuk.
Kis időre betesszük a hűtőbe, hogy könnyen formázható legyen. 
Diónyi vagy annál kicsit nagyobb halmokat rakunk sütőpapírra kellő távolságra és vizes kanállal ellapítjuk kb. 4-5 mm vastagságúra.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
Kb.12-13 perc alatt megsül.





2012. február 23., csütörtök

Lekváros bukta




Szinte egész héten lekváros buktáról álmodoztam. Ma eljött az ideje, leves után másodiknak, tökéletes választás volt. 
Limarától hoztam a  receptet.


Hozzávalók:
  • 60 dkg. liszt
  • csipet só
  • 3 ek. cukor
  • 2 tojás sárgája
  • 1 tojás
  • 3 dl. tej
  • 6 dkg. olvasztott margarin
  • 2,5 dkg. élesztő
  • lekvár 
     
  • + 1 tojás a lekenéshez.


Elkészítés:

Kevés cukros, langyos tejben elkeverjük az élesztőt kb. 10-15 perc alatt felfut.
A többi hozzávalóval lágy, hólyagos tésztát dagasztunk, a vajat csak a végén adjuk hozzá. 
Letakarva, duplájára kelesztjük. 
Lisztezett felületre borítjuk, ujjnyi vastagra elnyújtjuk, majd kb. 8 cm-es négyzetekre vágjuk. 
Mindre teszünk bőven lekvárt, egyesével feltekerjük. 
Egy zománcos tepsit vajjal kikenünk, belesorakoztatjuk a tekercseket. 
Akkora tepsibe tegyük, hogy az egymás mellé ültetett bukták teljesen kitöltsék. 
Egy ruhával letakarjuk, hagyjuk ismét, kb. 30 percig kelni, ezalatt szépen megemelkednek.
A megkelt buktákat tojással lekenjük. 
180 fokra előmelegített sütőben sütjük kb. 25 percig, míg szép piros színe lesz. 
Hagyjuk kicsit hűlni, csak ezután tépkedjük szét a buktákat.










2012. február 21., kedd

Fahéjas muffin




Gyors fényképek, egy gyors, ám de annál finomabb muffinról. :)
Vicuska! Köszi a receptet!! :) Az eredeti recept Vicuska blogjában, nálam így készült. :)


Hozzávalók:

12 darabhoz:
  • 1 csésze kristálycukor
  • 2 tojás
  • 3 csésze liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 1/2 tk. szerecsendió
  • 1 csésze tej, vagy tejföl
  • 17 dkg. vaj, vagy margarin olvasztva

A tetejére:
  • 2 dkg. olvasztott margarin
  • 1/2 csésze kristálycukor + 1 teáskanál fahéj.


Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 175 C fokra. 
A formákat kenjük ki, vagy béleljük ki papírral.
A tojást kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a felolvasztott (nem forró) margarint, a tejet és fakanállal összekeverjük. 
A száraz hozzávalókat szintén keverjük el, majd adjuk hozzá a tojásos masszát. 
Alaposan kikeverjük.
A formába beletöltjük a tésztát és kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Picit hagyjuk hűlni, majd mindegyik tetejét az olvasztott vajjal megkenjük (vagy belemártjuk) és beleforgatjuk a fahéjas cukorba.







2012. február 17., péntek

Túrós batyu



A recept Limarától, köszönöm! :)

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 60 dkg. liszt
  • 3,2 dl. tej
  • 1 tojás
  • 1 mk. só
  • 2-3 ek. cukor
  • 8 dkg. olvasztott vaj
  • 2,5 dkg. élesztő

A töltelékhez:
  • 50 dkg. túró
  • 2 csapott ek. búzadara
  • 4 ek. cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 10 dkg. mazsola
  • 2 tojás sárgája
  • 2 tojásfehérje kemény habbá verve

  • + 1 tojás a lekenéshez. 

Elkészítés:

Dagasztógép táljába készítjük a vaj kivételével az összes hozzávalót. 
Elindítjuk a dagasztást, majd kb. 10 perc múlva a vajat is hozzá öntjük. 
Szép hólyagos, kissé lágyabb tésztát dagasztunk.
Kelesztőtálban hagyjuk duplájára kelni.
Közben elkészítjük a tölteléket:
Az áttört túrót elkeverjük a cukorral, búzadarával, citromhéjjal, vaníliás cukorral, tojások sárgájával és a mazsolával. A felvert tojásfehérjét óvatosan forgatjuk bele.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, majd kb. 3 mm vastag négyzet alakra nyújtjuk. 
10x10 cm-es négyzetekre vágjuk, a közepükre teszünk egy-egy kanállal a töltelékből. 
A négyzetek sarkait középen összefogjuk, csavarunk rajta egyet.
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket, hagyjuk kb. 20 percig pihenni, végül lekenjük felvert tojással. 
180 fokra előmelegített sütőben sütjük kb. 15 percig.

A tészta nagyon finom, nekünk kicsit lehetett volna édesebb a töltelék, pedig az előírt mellé még tettem édesítőt is. :)
Mivel nálunk a mazsolát nem szeretik a gyerekek, nekem viszont kellett bele, ezért megjelöltem, a tetején, melyikben van. :)







2012. február 14., kedd

Sajtos burgonyakrémleves




A  receptet a NoSalty-n találtam, ott megtalálható az eredeti hozzávalókkal, nálam így készült. 

Hozzávalók:
  • 80 dkg. burgonya
  • 1 db. sárgarépa
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 dkg. vaj
  • 1- 1 csipet kakukkfű, bazsalikom, fehérbors
  • 1 babérlevél 
  • 2  l. víz
  • 1 db. zöldségleves kocka
  • 6 db. bazsalikom levél
  • 10 dkg. krémsajt.
Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, durva kockákra vágjuk. A sárgarépát szeletekre vágjuk. A hagymát kockákra vágjuk.
A vajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a hagymát, és üvegesre dinszteljük. 
Hozzáadjuk a burgonyát és a sárgarépát rövid ideig tovább dinszteljük. 
Sóval, borssal és a fűszerekkel ízesítjük. 
Felöntjük a vízzel, beledobjuk a kockát, lefedve puhára főzzük.
A bazsalikomot csíkokra vágjuk.
A megfőtt zöldségeket a levesben pürésítjük (előtte a babérlevelet vegyük ki).
Hozzákeverjük a krémsajtot, és a bazsalikomot, és rottyantunk rajta egyet. 
Szükség szerint még sóval, borssal ízesítjük.

Nagyon finom!

Jó étvágyat! :)

Díjat kaptam! :)

Ismét díjat kaptam Jádétól, a Bizsugyár blog tulajdonosától. Köszönöm! :)
Akit érdekel az ékszerkészítés, azon belül is a drótékszerek készítése, nézzen nála körül, nagyon szép dolgokat készít, és részletesen leírja az elkészítés menetét, nem utolsó sorban a hozzávalókat, technikákat, szóval lehet a blogjáról tanulni!  :) 
A díjat másodszor is megkaptam Katától, köszi Kata! :)
Akkor jöjjön a díj:



Természetesen vannak szabályok is:
  1. Linkeld be annak a blogját akitől a díjat kaptad.
  2. Tedd ki a díjat a blogodra.
  3. Jelölj meg 5 kétszáznál kevesebb követővel rendelkező bloggert akiknek a díjat tovább szeretnéd adni.
  4. Írj egy hozzászólást az 5 díjazottnak, melyben értesíted őket a díjról. 

Akiknek szeretném továbbadni:
  1. Tücsi
  2. Adél
  3. Zsozso
  4. Tündi
  5. Gerdi

2012. február 13., hétfő

Kakaós kalács- Barbitól :)







A recept ismét Barbi konyhájából van. 
Ezt a tésztát már sós változatban elkészítettem, akkor nagy sikere volt, egyrészt gondoltam ez most sem lesz másként, másrészt a kakaós töltelék Barbi fényképén, annyira hívogató volt, hogy kénytelen voltam beadni a derekam.  :)))


Hozzávalók: 
  • 50 dkg. liszt
  • 3 dl. tej
  • 1/2 cs. élesztő
  • 3 tojássárgája
  • 3 csapott ek. kristálycukor (kb. 70 g)
  • 3 ek. olaj
  • 1 egész krumpli megfőzve és összetörve, de helyettesíthető 3 ek. burgonyapehellyel (el is hagyható)

Töltelék:


  • 13 dkg. porcukor
  • 5 dkg. kakaópor
  • olaj, a kakaós töltelék alá.


Elkészítés:

A lisztet a dagasztótálba, vagy a kenyérsütő üstjébe tesszük, egy kis mélyedésbe teszünk a cukorból 1 evőkanállal, rámorzsoljuk az élesztőt, felöntjük langyos tejjel és hagyjuk 10 percig felfutni.
Ha az élesztő felhabzott, hozzátesszük a többi hozzávalót és tésztát dagasztunk, majd egy órát kelesztjük.
Lisztezett felületen átgyúrjuk, kettévesszük és fél centi vastagságúra nyújtjuk. 
Megkenjük olajjal, de lehet olvasztott vajjal is, és megszórjuk a kakaó-porcukor keverékével.
Feltekerjük, sütőpapíros tepsire fektetjük, majd a másikkal is ugyanígy teszünk.
Letakarva fél órát még kelesztjük, majd megkenjük egy felvert tojással és megsütjük.
A sütőből kivéve, meleg vízzel vagy tejjel átkenjük és hagyjuk kihűlni, szeletelés előtt.


Nálam 2 ek. burgonyapehely került bele. Külön felfuttattam az élesztőt, úgy adtam hozzá. Olajjal kentem le a kakaó alatt, és tejjel kentem át a végén. 190 C fokon sütöttem.






Hát nem elcsábul az ember lánya, ahogy a kakaó folyik benne! :)))

Köszi Barbi!! Jahh, már másodszorra sütöttem egymás után! :)))

2012. február 11., szombat

Sajtos keksz, perec



Mindenkinek van egy- két jól bevált sós receptje, nálunk ez az. :)  A recept az Nlc- ről van.
Egyszerű, és nagyon finom.


Hozzávalók:
  • 25 dkg. liszt
  • 25 dkg. margarin
  • 25 dkg. reszelt sajt (vegyesen is akár, amilyen éppen van otthon)
  • 3 tojás sárgája
  • 1 tk. só
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 mk. őrölt bors

  • + 1 tojás a lekenéshez
  • ízlés szerint reszelt sajt, szezámmag, kömény a tetejére.

Elkészítés:

A hozzávalókat összedolgozzuk, majd  a tésztát kinyújtjuk kb. 3-4 mm vastagságúra, lisztezett felületen.
Tetszés szerinti formákkal kiszaggatjuk, vagy rudakat vágunk belőle, esetleg perecet szaggatunk belőle. 
A tetejét felvert tojással megkenjük, megszórjuk, és előmelegített 190 C fokos sütőben megsütjük.
A tésztával viszonylag gyorsan kell dolgozni, hogy a margarin ne olvadjon fel benne, mert akkor nehezebben kezelhető. Ilyenkor érdemes hideg helyen kicsit pihentetni.
Sokáig friss marad.


Díjat kaptam! :)

Flórától kaptam, ezt az aranyos díjat! :D
Köszi itt is, kedves vagy, hogy gondoltál rám! :)





A szabályok:

1. Említsd meg a blogodon a személyt, akitől kaptad.
2. Válaszolj a feltett kérdésekre.
3. Árulj el magadról egy dolgot, amit eddig még nem említettél a blogodon.
4. Ajándékozd a díjat annyi bloggernek, ahánynak szeretnéd.
5. Értesítsd a díjazottakat.

A kérdések:

1. Melyik a kedvenc smink kelléked?
2. Mi volt 2011 trendje (öltözködésben)?
3. Mi a kedvenc desszerted?
4. Mi a kedvenc színed?
5. Mi a keresztneved?
6. Mi volt az utolsó dal, amit meghallgattál?
7. Kutyák vagy macskák?

A válaszok:

1. Mostanában nem nagyon sminkelem magam, de ha mégis szempillaspirál.
2. Passz, nem vagyok trendi öltözködésben. :)
3. Ha már választani kell, akkor a Mignon.
4. Egyszerűbb lenne felsorolni, hogy melyik nem az. :)))
5. Csilla.
6. Kozmix- Várok rád
7. Kutyák.


Akiknek szeretném továbbítani:
Elisabeth
Hankka

2012. február 8., szerda

Banános- csokis muffin




Hozzávalók:
  • 1 db. nagy érett banán
  • 2,5 dl. tej
  • 1 tojás
  • 6 dkg. olvasztott margarin
  • 18 dkg. liszt
  • 2 tk. sütőpor
  • 10 dkg. cukor
  • 10 dkg. étcsoki.

Elkészítés:

A banán összetörjük, majd hozzáadjuk a tejet, tojást, margarint, és alaposan elkeverjük.
Hozzáadjuk a cukrot, majd a lisztben elkevert sütőport, legvégül pedig a darabolt csokit.
A tésztát a muffinformába kanalazzuk.
Előmelegített 190 C fokos sütőben sütjük kb. 20-25 percig.
A megsült tészta lágynak tűnhet a banán miatt.


2012. február 5., vasárnap

Burgonyával rakott csirke




Még egy játékra jelentkezős bejegyzés. :)))  
Bianka hirdetett játékot, körülnéztem nála, nagyon sok jó receptet találtam. :) Kiválasztottam néhányat, közülük ma ezt a finomságot készítettem el. Nála itt megtalálható az eredeti recept, nálam dupla adagban készült. 


Hozzávalók:
  • 2 csirkemell
  • krumpli
  • só, bors, pirospaprika
  • 2 ek. liszt
  • hagyma
  • 1,5 doboz(nagy) tejföl
  • 2 tojás
  • sajt
  • kolbász helyett néhány szelet bacon szalonna.


Elkészítés:

A csirkemellett vékony szeletekre szeljük, kicsit kiklopfoljuk. Sózzuk, borsozzuk. 
A burgonyát megpucoljuk, vékony karikákra vágjuk.
Egy kivajazott jénaiba fektetünk egy sor burgonyát, rá vékony szeletekre szelt hagymát és karikákra vágott kolbászt(nálam szalonnát). 

A tejfölből, tojásból, lisztből, sóból, pirospaprikából készítünk egy öntetet, majd a felét ráöntjük. 
Erre a csirkét szépen ráfektetjük, majd újra egy sor burgonya, hagyma, kolbász és ezt nyakon öntjük a maradék tejföllel. 
Megszórjuk sajttal, majd a jénai tetejével együtt, hideg sütőben 180 fokon készre pároljuk. Villával próbáljuk, hogy a burgonya és hús megfőtt-e. Ha igen levesszük a tetejét és készre sütjük.




Jó étvágyat! :)

Májgombócleves




Van egy játék meghirdetve 4Gyereknél. A lényeg, hogy "minden jelentkező számára elrendeltetik egy másik jelentkező blogja, ahonnan szabad választás alapján elkészít egy számára tetszetős kaját, amit a saját blogján megoszt". Nekem pont Ő jutott! :)))
Mivel még sohasem főztem májgombóclevest, kaptam is az alkalmon, és a blogján található májgombócot készítettem el. Hihetetlenül finom, olyan pont jó gombócokat sikerült összehoznom, a szokásos zöldséglevesemet gazdagítottam vele. :)

A májgombóc hozzávalói:
  • 20 dkg máj (jelen esetben csirke)
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 tejbe áztatott zsemle
  • 1 tojás
  • búzadara
  • zsemlemorzsa
  • só, bors, majoránna
  • kevés olaj vagy zsír a hagyma párolásához.

Elkészítés:   

Az apróra vágott hagymát a zsiradékon megpároltam, majd kihűtöttem.
A májat késes robotgépbe (de jó kis találmány) tettem, hozzáadtam a hagymát, tojást, a kicsavart zsemlét, fűszereket, majd annyi darát és zsemlemorzsát, hogy sűrűbb állagú legyen (a mennyiség függ a hagyma párolásához használt zsiradék mennyiségétől, a máj minőségétől, a tojás, a zsemle nagyságától).
1-2 perc alatt pépesre turmixoltam az egészet, majd a hűtőbe raktam, mert még nem találtam elég sűrűnek, gondoltam, hogy a dara addig felszívja a folyadékot, és megduzzad. De nem így lett. :)))
Először 2-2 ek. darát, és morzsát tettem bele, de az nagyon kevésnek bizonyult, majd a hűtő után, még darát öntöttem bele, összességében belement kb. 6 ek. dara.
Egy kisebb fazékba, tettem fel vizet, beledobtam egy húsleveskockát, sót, és  teáskanállal szaggattam bele a gombócokat.
Pár perc alatt készre főttek, ekkor egy szűrőlapát segítségével tányérra szedtem. 
Érdemes egy próbagombócot főznünk, ha netán túlzottan puha a massza, vagy a gombóc szétfő, még tegyünk bele némi darát.
Az elkészült gombócot beleszedtem a levesbe, és tálaltam. 
Ha nagyobb mennyiséget sikerül készítenünk, akkor egy műanyag dobozban lefagyasztható. 
Mivel máj az alapanyaga, ezért másképp hosszabb időre nem tárolható még hűtőszekrényben sem.




Jó étvágyat! :)

2012. február 4., szombat

Néger kocka



A recept talán az nlc-ről, de már nagyon régóta megvan. :)


Hozzávalók:

A tésztához:
  • 4 tojás sárgája
  • 20 dkg. cukor
  • 3 dkg. kakaó
  • 2 dl. tej
  • 20 dkg. liszt
  • 1 cs. sütőpor

A habhoz:
  • 4 tojás fehérje
  • 20 dkg. cukor

Tetejére:
  • 5 dkg. margarin
  • 10 dkg. étcsokoládé.


Elkészítés:

A tésztához elkeverjük a tojás sárgáját a cukorral, majd hozzáadjuk a tejet, és a többi hozzávalót. Kikent, kilisztezett, vagy sütőpapíros tepsibe simítjuk, és közepes lángon megsütjük.
Kihűtjük.
Felteszünk egy kisebb fazékban vizet forrni. 
A gőz felett a habhoz a fehérjét felverjük, majd több részletben hozzákeverjük a cukrot. Az elkészült habot rákenjük a tésztára.
Elkészítjük a csokimázat: a margarint megolvasztjuk, levéve a tűzről belekeverjük a csokit.
Rákenjük a habra.
Kicsit hűtjük, majd kockákra vágva kínáljuk.

Ha van kimaradt tojásfehérjénk nyugodtan tehetünk hozzá, mert annál magasabb, és habosabb lesz. :) 
Nem törik a tetején a  csoki, ha a kést forró vízbe mártjuk, és úgy szeletjük. :)




2012. február 2., csütörtök

Mákos zserbó




Kedves Barbi
Köszönöm!! 
Lassan már nyitok a neveddel egy címkét, annyi mindent sütöttem Tőled! :)))

Az eredeti recept így hangzik:


Hozzávalók:
  • 35 dkg. liszt
  • 1 tojás
  • 5 dkg. cukor
  • 20 dkg. margarin vagy 15 dkg. zsír
  • 1 dl. tej
  • 1 dkg. élesztő
  • 1 csipetnyi sütőpor
  • 1 csipet só

Töltelék:

  • 15 dkg. darált mák
  • 12 dkg. porcukor
  • eper lekvár, de lehet meggy és szilva is.

Csokoládémáz:

  • 10 dkg cukor 
  • 3 dkg. kakaó
  • 3 dkg. vaj.
Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben 1 kockacukorral felfuttatjuk.
A sütőporos lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt, a cukrot, a tojást, a sót és jól összedolgozzuk.
A tésztát 3 egyenlő részre vágjuk, és kinyújtjuk a lapokat.
Egy kivajazott, kilisztezett tepsi aljára simítjuk az egyik lapot és megkenjük bőségesen lekvárral, majd a cukros-mákos keverék felével megszórjuk a lekvárt, erre megy a második tésztalap, újra lekvár és újra mák, végül a harmadik tésztlap.
Félretesszük és 1 órát kelesztjük szobahőmérsékleten.
Tetejét villával megszurkáljuk és 180 fokon világos barnára sütjük. 
Ha kihűlt, bevonjuk a csokoládémázzal.

Nálam kicsit több töltelék került bele. 20 dkg. mákot használtam, szilvalekvárt kentem alá, a  tetejére pedig csokit olvasztottam, kevés olajjal.