2013. február 17., vasárnap

Magvas rozskenyér




Sütöttem már néhány kenyeret, volt köztük öregtésztás is. 
Régóta készülök rozsos kenyeret sütni, de mindig visszatartott, hogy majd sikerül-e lazább állagú kenyeret sütnöm belőle?, mert valljuk be az igazi, finom kenyérke pihe- puha, levegős, nem úgy, ha az rozslisztből készül.  A neten elég sok receptet átnéztem. Két esélyes maradt, az egyik a mostani: Limara oldalán találtam rá.
Szóval öregtészta. Azt hiszem, már nem mondok senkinek sem újat azzal, hogy az öregtésztával készült  kenyérnek sokkal jobb az állaga, mert lazítja a szerkezetet, főleg, ha az rozs, vagy éppen valamilyen más teljes kiőrlésű lisztből készül.
Nos az öregtésztás kenyér készítése kissé macerás nekem, de azért most nekiálltam. Nagy szerepe van ebben Gionettának, hihetetlen, hogy micsoda kenyerek kerülnek ki a keze alól. A blogján gyönyörűbbnél- gyönyörűbb kenyereket, péksüteményeket találhat az odalátogató. :) 

Összeállítottam az öregtésztát a következő hozzávalókkal:


Hozzávalók az öregtésztához:
  • 12,5 dkg. BL 80-as liszt (kenyérliszt)
  • 10,5 dkg. tk. liszt (nálam graham)
  • 1,5 dl. víz
  • 1/2 tk. cukor
  • 0,5 dkg élesztő

Robotgépem spiráljával néhány perc alatt összeállítottam a tésztát, majd letakartam.
Akkor a legjobb, ha keményebb lesz, mint a jól bedagasztott kenyértészta, mert a túlkelesztés alatt lágyulni fog. Egy teljes éjszakára a konyhapulton hagytam. A kenyérhez kivettem belőle 25 dkg.-ot, majd a már bedagasztott kenyérből kivettem, így kipótoltam ismét 25 dkg.-ra és egy műanyag dobozba betettem a hűtőbe a következő kenyérkéhez. :)


A kenyér hozzávalói:
  • 25 dkg. az öregtésztából
  • 20 dkg. BL 80 liszt
  • 15 dkg. tk. rozsliszt
  • 15 dkg. graham liszt
  • 1 tk. sikér
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • csipet aszkorbinsav
  • 1,2 dkg. élesztő
  • 1 tk. barnacukor
  • kb. 3,2- 3,4 dl víz
  • 1,5 ek. magkeverék (napraforgó, szezám, len, )


Elkészítés:

A magok kivételével az összes hozzávalót belemértem a dagasztógép edényébe. Bedagasztottam a tésztát, ami kicsit ragacsosabb, mint a fehér lisztes.
A dagasztás vége felé hozzáadtam a magokat. 
Letakartam, majd kb. egy óra alatt duplájára kelesztettem.
Lisztezett felületre borítottam, majd megformáztam.
Sütőpapírral kibélelt nagyobb formába tettem.
Ismét hagytam kelni, kb. egy órát.
Közben a sütőt előmelegítettem 220 fokra.
A megkelt tésztát  bemetszettem pengével, majd vízzel lepermeteztem.
Magokkal megszórtam, azokat is bőven lepermeteztem. 
Gőzös sütőben sütöttem 220 fokon 10 percig, majd 200 fokon még kb. 35 percig.
Rácsra tettem hűlni.

A formázáshoz Gionetta blogján találtam segítséget.
Szükségem volt a 3,4 dl. vízre. A sütő melegítése előtt egy tepsibe vizet tettem a sütő aljába, így lett gőzös sütőm. A sütési idő kb. felénél le kellett takarnom a kenyér tetejét alufóliával, majd így sütöttem tovább.

Nagyon- nagyon finom kenyér lett a végeredmény! 










Jó étvágyat! :)

7 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett, de tényleg! :) Kívül-belül! :) Nézegetem én is egy ideje már az öregtésztás kenyereket, de még idő és energia hiányában nem kerültek sorra, pedig nagyon szépek az így sütött kenyérkék! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de szép lett ez a kenyérke! Ugye érdemes volt az az öregtészta-készítés és csak jót tett neki a pár napos állás. Írni fogok egy posztot arról, hogyan lehet mindig öregtésztád a hűtőben. Most irulok, pirulok amúgy! ;-) Jó, hogy tudtam segíteni a formázással! :-))

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű lett a kenyered, laza lyukacsos a belseje, nem vastag a héja, szuper!!!!!
    Öregtésztát én is fogok készíteni, mert még soha nem próbáltam. Ma reggelire nem ártott volna egy ilyen friss igazi kenyér.:-))

    VálaszTörlés
  4. Minden elismerésem, gyönyörű kenyeret sütöttél! Én is sokáig kacérkodtam az öregtésztával, de nem szántam rá magam. Pedig megérné, ha ilyen szép kenyér lesz a végeredmény!

    VálaszTörlés
  5. De szép lett, és a felszeletelt képen pihe-puhának látszik... gondolom valóban az. Irigyellek - én még mindig nem merek belevágni öregtésztás kenyerek sütésébe.

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűséges lett! Igazi mestermunka!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen! :)

    Bátran merjetek nekiállni az öregtésztának. A recept tökéletes, azóta már 2x elkészült ez a kenyér, mindig nagyon finom, és puha lett.

    Gionetta!
    A formázáshoz a segítség szuper!! A cipós formázást is készülök kipróbálni egyszer... Bár kicsit még bénázok, nem szépséges, mint amennyire szeretném, de ez legyen a legnagyobb baja. :D

    VálaszTörlés