2012. február 5., vasárnap

Burgonyával rakott csirke




Még egy játékra jelentkezős bejegyzés. :)))  
Bianka hirdetett játékot, körülnéztem nála, nagyon sok jó receptet találtam. :) Kiválasztottam néhányat, közülük ma ezt a finomságot készítettem el. Nála itt megtalálható az eredeti recept, nálam dupla adagban készült. 


Hozzávalók:
  • 2 csirkemell
  • krumpli
  • só, bors, pirospaprika
  • 2 ek. liszt
  • hagyma
  • 1,5 doboz(nagy) tejföl
  • 2 tojás
  • sajt
  • kolbász helyett néhány szelet bacon szalonna.


Elkészítés:

A csirkemellett vékony szeletekre szeljük, kicsit kiklopfoljuk. Sózzuk, borsozzuk. 
A burgonyát megpucoljuk, vékony karikákra vágjuk.
Egy kivajazott jénaiba fektetünk egy sor burgonyát, rá vékony szeletekre szelt hagymát és karikákra vágott kolbászt(nálam szalonnát). 

A tejfölből, tojásból, lisztből, sóból, pirospaprikából készítünk egy öntetet, majd a felét ráöntjük. 
Erre a csirkét szépen ráfektetjük, majd újra egy sor burgonya, hagyma, kolbász és ezt nyakon öntjük a maradék tejföllel. 
Megszórjuk sajttal, majd a jénai tetejével együtt, hideg sütőben 180 fokon készre pároljuk. Villával próbáljuk, hogy a burgonya és hús megfőtt-e. Ha igen levesszük a tetejét és készre sütjük.




Jó étvágyat! :)

14 megjegyzés:

  1. Nagyon gusztán néz ki,szép emeletes. Szerintem csak duplán érdemes elkészíteni, mert ez ahogy nézem eteti magát.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eteti bizony, és még hidegen is finom. :)))

      Törlés
  2. Nagyon guszta:) Hát én is dupla adaggal kezdtem volna, az tuti:) A csirkemell különben is az abszolút kedvenc nálunk.

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon fincsi lehet! Következő hétvégére be is terveztem.

    VálaszTörlés
  4. Finomat választottál!!! :D Ennek jobban örülne férjem a rakott krumplinál!! :)))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néz ki. Olyannyira, hogy még nem reggeliztem, és amennyire éhes vagyok, ezt is simán megenném reggelire. :) Szuper kép, guszta!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta! Én egy kis salátát biztosan ennék hozzá:)

    VálaszTörlés
  7. Csilla!
    Ez nagyon jól néz ki,és finom lehet,igaza van Gabriellának,akár reggelire is!!!!
    Délelőtt nem engedett be a rendszer!!!

    VálaszTörlés
  8. Trollanyu!
    A csirkemell nálunk is abszolút befutó, hát még, ha rántva is készül..., nincs az a mennyiség ami el ne fogyna. :)))

    Gerdi!
    Köszi, nem bánod meg! :)))

    Barbi!
    A rakott krumpli is finom ám, persze ez így husival, hááát. :)))

    Bianka!
    Én is! :)

    Gabriella!
    Abszolút meg lehet enni, akár hidegen is, kóstoltam. :))) Köszi! :)

    Roza!
    Az is fincsi hozzá, vagy uborka. :)

    Melissina2!
    Köszönöm! :) Ez a rendszer, mintha egyre rosszabb lenne. :( Én most éppen sehogy sem tudtam egyesével válaszolni, csak így.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon finom lehet, jól néz ki! A hagyományos rakott burgonyát is szeretjük, de csirkemellel sem lehet rossz! :)

    VálaszTörlés
  10. Csilla, köszönöm a kedves szavaidat a blogomon. Nagyon megható és igazán hálás vagyok érte!
    A rakott krumply a csirkemellel isteni finom. Nagyon, de nagyon guszta, és megkivántam. Muszáj hogy minél előbb én is kipróbáljam.

    Végre fel tettem a dijat, amit tőled is kaptam, de még sajnos nem volt időm listát linkelni hogy kinek adjam át...amit igyekszem a héten tovább adni! Köszönöm még egyszer:DDD

    VálaszTörlés