2011. augusztus 18., csütörtök

Sajttorta

Ezt a nagyon finom tortát már egyszer megsütöttem, most kislányom kérésére megismételtem.
A receptet Wise Lady oldalán találtam. Nagyon finom!! :) 

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 20 dkg. finomliszt
  • 10 dkg. rétesliszt
  • 1 kk. sütőpor
  • 2 ek. kristálycukor
  • 20 dkg. lágy vaj
  • 1 ek. tejföl (csak ha szükséges, ez lisztfüggő)
  • csipet só.

A krémhez:

Elkészítés:

A liszteket, sütőport, cukrot a sót, és a lágy vajat késes robotgéppel összegyúrom. 
A kész tésztát beleöntöm a formába és kézzel ellapogatom úgy, hogy az oldalára is jusson. 180 fokos sütőben 15 percig sütöm. 
Kiveszem, s amíg egy kicsit hűl, összekeverem a krémet.
A krémsajtot, a cukrot, a tejszínt, vaníliát, mixerrel összekeverem. Egyenként hozzáadom a tojásokat is, és azzal is simára keverem. Ráöntöm az elősütött tésztára, visszateszem a sütőbe, és negyedórát 180 fokon, majd levéve a hőt 160 fokra és még kb. 35-40 percig sütöm. 
Hűlni hagyom. 
Kb. 1 óra múlva szeletelhető.
Sütéskor felfújja magát egy kicsit, hűléskor viszont visszalapul. 
Túl forró sütőben meg is repedezhet a teteje. 

Két nagy tejfölt csöpögtettem le hozzá, abból 50 dkg. krémsajtom lett. 





10 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta:) Nálunk a sajttorta az egyik örök favorit. Nagyon ügyes vagy, mindig vissza szokott lapulni nekem is.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is nagy kedvenc a sajttorta, imádom :)

    VálaszTörlés
  3. Én is pont így jártam. Egy ideig szépen sült, de a vége felé felfújódott, aztán meg is repedt itt-ott. Mire meg kihült, a közepe beesett, de az ízén ez nem változtatott ;-)

    VálaszTörlés
  4. Imádom. ÓÓÓÓÓ, csak egy kis szeletkét... Légyszi...:)))

    VálaszTörlés
  5. Étteremben ettem egyszer Daddy sajttortája elnezevésűt, és azóta vadászom a receptet! Nagyon guszta a te tortád!! :)

    VálaszTörlés
  6. Trollanyu!
    Köszönöm! Nagyon finom, langyosan, hidegen egyaránt. :)

    Ami!
    Köszöntelek nálam! :D

    Anazar!
    Ez természetes, állítólag, ezt olvastam, de mindegy, mert tényleg nagyon finom.

    Petra!
    Gyere, szívesen adok, még van belőle. :P

    Tejszínhab!
    Szeretettel köszöntelek! :), és köszönöm! Nem ördöngösség megcsinálni, próbáld ki bátran. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta, én nem hogy még nem sütöttem, de nem is ettem soha sajttortát, azért nagyon kiváncsi vagyok, milyen lehet! Mentettem a receptet, alkalomadtán majd kipróbálom!

    VálaszTörlés
  8. Angéla!
    Mi is a múltkori sütéskor ettünk először. :D

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Elkészítettem, a blogomban meg is tudod nézni :)) Sajnos nem vagyok ilyen ügyi, hogy házi krémsajtot, készítsek, mint te, de valóban nagyon finom :P Köszi az ihletet :))

    VálaszTörlés
  10. Kedves Tejszínhab!
    Nagyon jó neved van! :) Nagyon szívesen az ihletet, örülök, hogy ízlett! :) Hidd el, nem ördöngősség a krémsajt elkészítése sem. :)

    VálaszTörlés