2011. július 14., csütörtök

Citromtorta sütés nélkül

Nagy szeretettel köszöntöm, az első Tagom, örülök, hogy itt vagy ZSÓFI !! :)

A mai édességünk, szintén sütés nélkül készült. Régóta készítem, mindig finom, üdítő ízű, szintén az Nlc- ről. :)


Hozzávalók:
  • 25 dkg darált keksz
  • 7,5 dkg olvasztott margarin 
  • 2 evőkanál cukor
  • kevés tej

A töltelékhez:
  • 50 dkg túró
  • 2 pohár natúr joghurt
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag zselatin
  • 4 citrom
  • kb. 4 ek. víz.

A tetejére:
  • tortabevonó csoki vagy zselé.

Elkészítés:

A darált kekszet, összekeverjük a margarinnal, cukorral, és annyi tejjel, hogy jól formázható tésztát kapjunk.
Belenyomkodjuk egy tortaformába.
A túrót elkeverjük a joghurttal, a cukorral, és a citromok reszelt héjával.
A citromok levét kifacsarjuk, hozzáadunk kb. 4 ek. vizet felfőzzük benne a zselatint, majd hozzákeverjük a túrós masszához, ráöntjük a tésztára, és betesszük a hűtőbe, dermedni.
Ha megdermedt, bevonjuk tortabevonóval, vagy zselével.

Eddig a recept, amit én változtattam rajta időközben: citromból max. 3 db.- ot teszek bele + a héját. Mivel kevesebb a citromlé, így vízből is csak 2 esetleg 3 evőkanálnyit kerül bele. A joghurt 1 nagy dobozos. A tetejére pedig még sosem került csoki :), de zselé se, azt nem szeretik a gyerekek.
A tésztát mindig a késes robotgépemben készítem.





10 megjegyzés:

  1. Guszta lett! Köszi, hogy megemlítettél.
    (Már itt is a 2. olvasód)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!:)
    A megemlítés természetes, mert először meglepődtem, hogy hűűű ilyen hamar van egy olvasóm... aztán megörültem!, mert azért valljuk be az nagyon jó érzés az ember lányának, ha valaki kíváncsi a munkájára. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta lett a citromtortád! Imádom az ilyen típusú édességeket. Az pedig, hogy sütés nélkül készül csak külön jó pont neki ebben a nagy hőségben ;D

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm! :) Bizony, több jó pontot is megérdemel egyszerre. :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta ez a citrom torta!

    El is mentettem a receptet :)

    VálaszTörlés
  6. Első tortám ez lesz - a páromnak...
    Nagyon gusztusos és könnyűnek tűnik! Majd megírom, hogy milyen lett!

    VálaszTörlés
  7. Névtelen!
    Köszi! Próbáld ki, és várom a jelentkezésed. :)

    VálaszTörlés
  8. Vicuska!
    ... és isteni finom volt abban a melegben, ami akkor volt. :)

    VálaszTörlés