2011. szeptember 24., szombat

Méhkas süti




A süti elkészítéséhez rendelkezni kell méhkas formával, már régebben megvettem de még eddig nem próbáltam ki, macerásnak gondoltam.
Na jó, azért kicsit az is volt, bár a végére elég jól belejöttem. 
Nem lett túl sok belőle, hamar elfogyott. :))) A receptet a formával együtt kaptam.

Hozzávalók:
  • 24 dkg. darált háztartási keksz
  • 15 dkg. porcukor
  • 13,5 dkg. olvasztott vaj
  • 3 ek. kakaó
  • 4 ek. tej
  • rum aroma.

Elkészítés:

A hozzávalókat keverjük össze, egy kis részét hagyjuk kakaó nélkül.
A kakaó nélküli tésztát a darázs formába töltjük, a többit pedig a kaptár-részébe.
Ha esetleg egy kissé lágyra sikerült volna a massza, formázás előtt egy kicsit tegyük a hűtőbe.
Megtöltjük a formát, eltávolítjuk a tésztáról, kör alakú háztartási keksz alapra helyezzük.

Belsejébe krémet is tehetünk úgy, hogy a formába belenyomjuk egy fakanálnak a nyelét, majd megtöltjük, én ezt most kihagytam. :) 





12 megjegyzés:

  1. Jaj de cukik:) Gyönyörűek lettek, szinte sajnálnám megenni őket. Láttam ilyen formákat én is, de nem rendeltem meg, mert feleslegesnek tartottam. Úgy látom hiba volt:)

    VálaszTörlés
  2. Hogy én ezt hogy szeretem pudingosan töltve nyammmi :-)...ezer éve nem csináltam.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszták lettek, megérte.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon édik:) nekem fenyőfa mintám van, azzal is pillanatok alatt elkészül, ezek aranyosabbak!

    VálaszTörlés
  5. Én is láttam vkinél a formát régebb, tényleg aranyosak.

    VálaszTörlés
  6. Trollanyu!
    Köszi, szerintem is cukik. :))

    Csipike!
    Nem töltöttem most meg, de legközelebb úgy is ki fogom próbálni. :)))

    Mrita!
    Köszönöm! :)

    Márti!
    Fenyőfa?, hú, az is klassz lehet... :)

    Kati!
    Köszi! :)

    VálaszTörlés
  7. Olyan nagyon aranyosak, már többször láttam én is, és formát is, de ahogy trollanyu írta feleslegesnek tartottam. Mostanában újra sokat gondolkozom a beszerzésén! Nagyon szépek lettek!!! :)

    VálaszTörlés
  8. Ott csücsülnek a formák legalább egy éve az eredeti csomagolásban. Ezt látva, ideje lenne már kibontanom. Nagyon finom lehet.

    VálaszTörlés
  9. Nem régiben a Fiam szórakozott el méhecskék gyártásával, irtó büszke volt magára:-)

    VálaszTörlés
  10. Barbi!
    Köszi! Három méretben van, úgyhogy, ha akar az ember, akkor, el lehet vele szöszölni. :)))

    Petra!
    Finom volt, töményen finom. A belevaló töltelékkel viszont még finomabb lehet. :)

    VálaszTörlés
  11. Nálam Petra féle effektus van :D Nagyon mutatós ám!

    VálaszTörlés
  12. Gerdi!
    Büszke is lehet magára a fiad! Nem kevés türelem, és kézügyesség kell bizonyos sütikhez, jah és kreatívság. :)))

    Vicuska!
    Ez tetszik: "Petra féle effektus" :))) Akkor elő vele a szekrény mélyéről! :))) Köszi!

    VálaszTörlés